Van egy pont, amiről kevesen beszélnek. Amikor már nem kezdő vagy, de még nem vagy „ott”. Amikor működik a vállalkozásod, jönnek az ügyfelek, pörögnek a projektek… de közben szépen lassan valahol észrevétlenül eltűnsz a saját életedből.
Én pontosan emlékszem erre az időszakra. Arra, amikor minden gondolatom a munkám körül forgott. Ha nem dolgoztam, akkor is azon járt az eszem, mit kellett volna még megcsinálni. Ha pihentem, bűntudatom volt. Ha nemet mondtam, rossz embernek éreztem magam.
A vállalkozásom lett az identitásom. És ez elsőre hízelgő érzés. Aztán nagyon fárasztó. Mármint tényleg…nagyon!
A legtöbb női vállalkozó nem lustaságból ég ki. Hanem mert mindent szívvel csinál. Túl lelkiismeretes. Túl empatikus. Túl sokáig hallgat másokra, miközben saját magát háttérbe tolja.
Én is így voltam vele. Mindent meg akartam oldani. Mindenkinek meg akartam felelni. Rugalmas voltam…néha túlzottan is. A határok elmosódtak, és egy idő után már én sem tudtam, hol végződik a munkám, és hol kezdődöm én.
A nemet mondás nem támadás. Kommunikáció.
– Anita
A fordulópont nem egy nagy drámai pillanat volt. Nem omlott össze semmi. Egyszerűen csak feltettem magamnak egy kérdést:
Ha ez így megy tovább, szeretnék ebben az életben élni öt év múlva is?
A válasz ijesztően gyorsan jött. Óriási nem. Ekkor kezdtem el máshogy nézni a vállalkozásomra. Nem mint önmagamra. Hanem mint egy rendszerre, ami nekem is kell, hogy szolgáljon.
Apró dolgokkal kezdtem.
- Nem válaszoltam azonnal minden üzenetre
- Elkezdtem keretek közé tenni a munkát
- Megtanultam nemet mondani bűntudat nélkül
- És ami a legnehezebb volt: elfogadtam, hogy nem minden ügyfél nekem való
Nem lettem kevésbé elhivatott. Csak egészségesebb.
Útravalóul:
A határok nem elválasztanak. Tulajdonképpen megtartanak. Magadnál. A minőségnél. És annál az életnél, amit valójában szeretnél élni vállalkozóként. A vállalkozásod fontos. De nem te vagy. Ez nem azt jelenti, hogy kevésbé kell komolyan venned. Hanem azt, hogy nem szabad mindent ráépítened.
Te nem a projektjeidből állsz.
Nem az ügyfeleid visszajelzéseiből.
Nem abból, mennyire vagy elfoglalt.
Te akkor is létezel, amikor épp nem termelsz, nem teljesítesz, nem bizonyítasz. Amikor ezt felismered, valami megváltozik. Könnyebb lesz megállni. Könnyebb lesz határt húzni. És kevésbé félelmetes lesz nemet mondani.
Nem azért, mert nem érdekel a vállalkozásod. Hanem mert már nem akarod feláldozni érte önmagad. Nem kiégni kell ahhoz, hogy megállj.
Nem összeomlani ahhoz, hogy újragondolj.
Elég, ha időben észreveszed: a vállalkozásod egy részed, de te vagy az egész. És hidd el: ez hosszú távon mindenkinek jobb.


